A meleg segítségével fogy Molnár Anikó

    1626

    Mélymeleg terápiával igyekszik leadni a rajta lévő fölösleges kilókat Molnár Anikó (38). A néhány évvel ezelőtti Nagy Ő korábban azt mondta, megbékélt a súlyával, ennek ellenére néha kipróbál bizonyos módszereket, melyek segítik abban, hogy lefogyjon.

    molnar-aniko-fogyas-fd
    Molnár Anikó

    Anikó elárulta, a terápia során heti 2-3 alkalommal 1 órát kell eltölteni a leginkább szkafanderre hasonlító ruhában. Míg a ruhát viseli, a meleg sugarak méregtelenítenek, egyúttal a hideg zsírcsomókat is felmelegítik, aminek köszönhetően a cellulitisz mértéke is csökken.

    Molnár Anikó hozzátette, az eljárás az immunrendszert is erősíti a méregtelenítés útján. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez a módszer sem tesz csodát, vagyis alkalmazása mellett sem szabad megfeledkezni a helyes táplálkozásról és a rendszeres mozgásról, ha tartósan és egészségesen szeretnénk lefogyni. Anikó egyébként maga is foglalkozik a szépségiparral kezelésekkel, nemrég nyitotta meg ugyanis szépségszalonját barátnőjével, ahol a tervek szerint sminkoktatás is zajlik majd.

    HOZZÁSZÓLÁSOK