Demcsák Zsuzsa kótyagosan/ittasan vezette a műsort, belső vizsgálat indult ellen az ATV-nél – Videó

1980

Volt tegnap egy Demcsák-Szanyi kótyagos beszélgetés az ATV reggeli műsorában.

Nehéz nem észrevenni, hogy a műsorvezető izé, nem túl összeszedett, összevissza beszél, a kérdéseket nem tudja feltenni, a súgógépről sem tud olvasni, nemhogy az előtte levő papírról, a hangja galuskás, bizonytalan.

Az ATV vezetőségének sem tetszett, amit láttak, és a Blikknek azt mondták, hogy belső vizsgálat indul az interjú kapcsán, aminek végéig Demcsák Zsuzsa nem vezet műsort az ATV-n, sem a reggeli Startot, sem az Egyenes beszédet. A vizsgálattal meg kell várni Né­meth Szilárdot, az ATV vezérigazgatóját, aki most éppen nincs itthon, de majd jön, és dönt, addig Rónai Egon vezeti az Egyenes beszédet.


A lap infói szerint Demcsák a műsor előtt mindössze két órát aludt, de egy stábtag szerint korábban is előfordult, hogy egy-egy alkalommal nem olvasta el az adásmenetet, és nem készült fel maximálisan – ennyire széteső viszont soha nem volt. Demcsákot a Bors érte el, nekik ezt mondta:

Az utóbbi időben sajnos nem alszom túl jól. Ha valaki keveset alszik, akkor elfárad, és ez akarva-akaratlanul is látszik rajta. Egy nyelvbotlás nem azt jelenti, hogy ne kapnák a nézők továbbra is azt a szakmaiságot, amit megszoktak tőlem.

Persze Demcsák előéletét tekintve cseppet sem meglepő a történet, korábban ittas vezetésért visszaesőként már elvették a jogosítványát.

HOZZÁSZÓLÁSOK