Győzike: 100 milliós adócsalás, luxus autókat, készpénzt aranyat foglaltak le náluk – részeletek

    4369

    Gáspár Győzőt 50 + 50 milliós adócsalással vádolják.

    Ötvenmilliós költségvetési csalással gyanúsítja a Nemzeti Adó és Vámhivatal Gáspár Győző énekest, előadóművészt. A gyanú szerint Győzike nagy értékű személyautókat hozott be külföldről, majd azokat több cégen keresztül eladta, az értékesítéshez kapcsolódó közterheket azonban nem fizette meg.

     

    Gáspár Győző luxusatókkal ügyeskedett megbukott

    Csütörtökön egy időben több Nógrád megyei helyszínen tartottak házkutatást a pénzügyi nyomozók. Ezalatt luxusautókat és arany ékszereket is lefoglaltak. Győzike kihallgatása folyamatban van, őrizetbe vételéről utána döntenek. Egyaránt büntetőjárást indítottak az énekes testvére és három társuk ellen.

    Gáspár Győző 50 milliót vett fel, “elfelejtett” adózni

    A NAV szerint Győzike 2014-ben egy román cég számlájáról vett fel több mint 50 millió forintot, és azzal nem számolt el. Azt a hatóság is elismerte, hogy korábban a showman adott kölcsön közel 70 millió forintot a cégnek, ám a visszavétkor nem tüntette fel a jogcímet. A NAV szerint az 50 milliós összeg bevételnek minősül, így az ez után járó adót be kell fizetni. A Salgótarjáni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítélete szerint Győzinek 15 napon belül meg kell fizetnie a 100 000 forintos perköltséget, az egymilliós illetéket, és a pertárgyérték 16,9 milliós összegét is el kell kezdenie törleszteni.

     

    HOZZÁSZÓLÁSOK