Katinka szava dönt az úszószövetségben már…

72

A volt szövetségi kapitány szerint Gyárfás Tamás Hosszú Katinka és Shane Tusup nyomására mondott le, és ő maga is azért mondott eddig nemet a szövetség elnöki posztjára, mert a házaspár nem támogatja őt.

“Már nem” – így felelt Hargitay András Kálmán Olga kérdésére, miszerint ő lehet az úszószövetség új elnöke.

Hargitay szerint ennek oka mindössze az, hogy nem adta le a jelentkezését határidőre. Ugyanakkor hozzátette, hogy a jelölés lehetősége továbbra is fennáll, viszont azt el kell fogadni, az ezzel kapcsolatos nyilatkozatot pedig nem tette meg.

“Onnan kezdeném, hogy én mindig a magyar úszósport érdekében szerettem volna tevékenykedni. Annak idején még, amikor ’85-be szövetségi kapitánynak választottak akkor is, meg most is. Igazából nekem most sem lettek volna elnöki ambícióim, de abban az esetben, hogyha bajban van a sportág és sok ember látja azt, hogy én ezen tudok segíteni, akkor ezt nyilván megteszem. De én senki ellen nem szerettem volna dolgozni. Nyilván Hosszú Katinka és Shane Tusup megkerülhetetlen tényező, úgyhogy miután én igazából miattuk váltam meg a szövetségi kapitányi tisztségtől, azt gondoltam, hogy ahhoz, hogy én elnök legyek, oda az ő segítségük és az ő beleegyezésük is kell. Én őket hívtam, és üzenetet is hagytam nekik, de nem hívtak vissza, és nem hagytak üzenetet, az időpont pedig lejárt” – mondta Hargitay, hozzátéve, ma csak akkor lehet valaki a szövetség elnöke, ha Hosszú és Tusup is támogatja, ez pedig egy rossz helyzet.

A volt világbajnok úszó szerint Gyárfás Tamás Hosszú Katinka miatt mondott le, de ez nem befolyásolta a vizes vb kimenetelét, annak ellenére, hogy Gyárfásnak rengeteg érdeme van a sportesemény itthoni megrendezésében és lebonyolításában.

Hargitay szerint, Gyárfás nem akarta, hogy állandó konfliktus övezze az úszósportot, ezért inkább félreállt.

Hargitay András szerint akkor, amikor Gyárfás Tamást elmozdították a helyéről, akkor Hosszúék az egész elnökség cseréjét is szorgalmazták. Beszélt arról is, hogy a Hosszú-Tusup házaspárnak problémája volt Hargitay személyével is, de hogy mi, azt a volt világbajnok úszó nem tudta megmondani.

“Nem tudom, nem tudom. Én nem vagyok egy konfrontatív ember. Nem lehet tudni. Én írtam neki azt a levelet, hogy, Katinka, bármi kérdésed, kérésed van, mi teljesítjük, csak írd meg, hogy mi az. Erre már akkor sem válaszolt. Tehát igazából nem lehet tudni. Én azóta is keresem az okát, hogy mi az, amitől így elromlott ez a viszony. (…) Ami a legrosszabb az egészben, hogy én szeretek mindent megbeszélni. Tehát nem baj, hogyha valakinek más a véleménye, mint az enyém, de ezt jó, hogyha az ember megbeszéli” – magyarázta Hargitay.

hosszu-katinka-izmos

A Bienerth Gusztávval kapcsolatos hírekkel kapcsolatban a volt szövetségi kapitány azt mondta, hogy tanácsa ellenére Bienerth nem Gyárfással közösen, hanem ellene dolgozott, és ez okozta a problémákat, Bienerth pedig minden döntést és minden irányítást a saját kezében akart tudni.

Hargitay szerint minden, ami az utóbbi néhány hónapban az úszószövetségnél történt, az a sportág érdekét szolgálja, azt azonban nem érti, hogy az egyesületek miért szavaztak Gyárfás ellen.

“Egyetlenegy dolgot nem értek: hogy pár hónappal korábban a közgyűlés miért szavazott Gyárfás Tamás ellen. Ez az én számomra egy köd. Nem értem. Minden eredményt, mindent az ég adta világon gyakorlatilag az ő tevékenysége alatt értek el az egyesületek, kapták meg azokat a lehetőségeket… És mégis ellene szavaztak. Ez egy furcsa dolog volt. Egyesek szerint Katinka szavára. Hát, Katinkának ilyen erős szava van” – fogalmazott Hargitay, hozzátéve, Katinkának azért lehet ekkora szava, mert a magyar úszósportban szinte csak múlt századi tehetségek vannak.

“Azt mondja, szerintem, hogyha ő hozza a legtöbb eredményt, majd ő diktál. Bizonyos szempontból ez vitathatatlan. Most az a furcsa, hogy közgyűlésről beszéltünk, meg elnökségről, meg elnökről, ami ugye egy ilyen demokratikus szervezetnek tűnik (…), holott azért ezt nem árt, ha tudjuk, hogy a sportban nincsen demokrácia. Ott nincs egyenlőség. (…) Azért azt tudni kell, hogy bármi is hangzott el, Katinka mindig, mindent maximálisan, meg azon túl is megkapott” – jelentette ki a volt világbajnok.

Forrás: Hír TV

HOZZÁSZÓLÁSOK