Majka kiakadt és bosszút forral!

    720

    A zenecsatorna ugyanis játszaná a klipjét, de a szabályokra hivatkozva azt kérik, takarják ki a szponzorok termékeit. Márpedig ezek nélkül még Majkáék sem tudnak klipet készíteni. Majka el is fogadná a csatorna döntését, ha az mindenkire vonatkozna.

    20150922majka

    “A külföldi dalokat játsszák, pedig teli vannak termékekkel, a magyar előadók dalait pedig emiatt diszkriminálják. Sértő az a művészeknek, hogy míg a sportolók – nem az olimpikonokra gondolok – szponzormatricákkal feldíszítve jelenhetnek meg a tévében, nekünk ezt sem szabad. Nem hiszem, hogy mi kevesebbet nyújtunk az országnak, mint egy negyedosztályban játszó focista” – írta Facebook-oldalán Majka, aki nem volt rest, hogy hosszú levelezésben álljon ki önmagáért.

    “Megkérdeztem a tévé zenei vezetőjét, hogy miért adják le például a One Direction Perfect című dalát, amiben nagybetűkkel ott a szállodanév, vagy Felix Jaehn klipjét, amiben egy laptopmárka látható, de nem válaszolt…” – dohog Majka, de hozzáteszi, ez a tévé neki nem is olyan fontos.

    “Nem arról van szó, hogy a VIVA fontos lenne. A Facebook-oldalamat háromszor többen nézik, mint a VIVA-t. De ez nem korrekt, nem európai. Azért csinálom, hogy egy előadó se kerülhessen ilyen helyzetbe. A mi forintos klipjeinket ne szelektálják ki úgy, hogy a külföldieké maradhat. Felkérem az összes zenei kiadót, hogy mellőzzék a VIVA tévét. Álljanak ki mellettünk!”

    A VIVA TV nyilatkozata szerint arra törekszik, hogy a zenei klipekben lehetőleg ne szerepeljenek reklámok, mert jelentősen ronthatják a klipek színvonalát, a nézők élményét. Bevett gyakorlat ezért, hogy a videoklipekből külön televíziós változat készül, amely nem tartalmaz reklámokat. „A VIVA-nál ügyelünk arra, hogy lehetőleg csak ezek a változatok kerüljenek a képernyőre. Amennyiben esetleg mégis előfordulhatott, hogy egy-egy külföldi video­klipben felvillant egy márkajelzés, akkor azt hibának tekintjük, és a nézőktől elnézést kérünk érte”  – hangsúlyozta a tévécsatorna

    (forrás: life)

    HOZZÁSZÓLÁSOK