Milliókra perelhetik Bálint Antóniát

    2198

    Megütheti a bokáját Bálint Antónia A királynő meztelen című önéletrajzi könyve miatt, melyben leírta szinte szó szerint ugyanazt, amiért már korábban jogerősen pénzbüntetésre ítélték az egyik rokonát. Az ügyvéd szerint felelőtlenség volt olyasmit újra emlegetni, ráadásul írásban, amiért már korábban elítéltek valakit, mert nem tudta bizonyítani.

    balint antonia

    A könyvben az egykori szépségkirálynő leírta, hogy kislányának apja bántalmazta, amikor éppen várandós volt. Ugyanezért Bálint Antónia egyik rokona korábban már 125 ezer forintos pénzbírságot fizetett, mivel nem tudta állítását bizonyítani. Antónia még jobban megütheti a bokáját, a helyzetet ugyanis súlyosbítja, hogy egy könyvben vádolja volt párját. Az ügyvéd szerint becsületsértés, rágalmazás merülhet fel az ügyben.

    A szekértő úgy véli, nem volt bölcs és megfontolt dolog leírni valamit, aminek említéséért más már pénzbüntetést kapott. Véleménye szerint Bálint Antónia nem fogja megúszni 125 ezer forintból, esetében akár milliós, tízmilliós összeg is felmerülhet, mivel egy könyvben írta le a súlyos vádakat.

    HOZZÁSZÓLÁSOK