Pénzért árulta testét Curtis és erről részletesen be is számolt

    1175

    Curtis testét egy Dániában élő magyar lány kőkeményen kihasználta, de rendesen meg is fizette.

     

    A Majkával dolgozó rapper állítja: testét egy Dániában élő magyar lány kőkeményen kihasználta, de rendesen megfizette. A nő állítólag annyira vágyott a barátnőjét megverő Curtisre, hogy rábeszélte: utazzon ki hozzá néhány napra – ő fizeti a költségeket, és még hatszázezer forintot is ad neki ajándékba. Mindössze annyit kért: tegye magáévá.

    “Szép lassan rátértünk a témára, elkezdtük simogatni egymást, de még mielőtt felizgultunk volna, kérdeztem, hogy hozott-e gumit, mert csak abban vagyok hajlandó. Erre kivett a táskájából tizenöt darabot! Tizenötöt?! Mondom magamban: Atyaúristen, ha két nap alatt ennyit el kell használnunk, szépen ki kell majd sámfázni engem. (…) Nagy kebel, feszes, de nagy popsi, olyan töltött galambtest. Hangosan vinnyogott közben, fura hangokat adott, nem nyögött, hanem visított. Több pózt is végignyomtunk, majd egymás mellett pihegtünk. Elégedett volt velem, a teljesítményemmel, s ennek hangot is adott. Jó volt, de én kezdtem nagyon furcsán érezni magam. Leesett, hogy akkor kell majd teljesítenem, amikor ő akarja, és ez elkezdett bosszantani. Szembesültem vele, hogy kurv@ lettem”

    – idézi a Blikk Curtist, aki egyébként nem ítéli el a prostituáltakat.

    curtis

    “Férfi k…va lettem! Így, kimondva, elég szörnyen hangzik. Semmi bajom nincs azokkal akik ezzel foglalkoznak, sőt! Ugyanakkor azt sohasem gondoltam volna, hogy egyszer majd közéjük tartozom. Nyugi, nem csináltam rendszert belőle, csak egyszeri alkalom volt. Nem tetszett meg a műfaj, nem lettem a mesterség rabja, nem éreztem rá az ízére”

    (…) Már undorodtam a helyzettől és szegény lánytól is. Megfogtam, megd…m, de a végére annyira kikészültem idegileg, hogy azt mondtam neki: most azonnal vigyen ki a repülőtérre! Este hét óra volt, másnap reggel kilenckor ment a gépem. (…) Nem hazudhattam tovább. – Teljesen kibuktam, bocs, nem akarok tovább veled lenni – mondtam a szemébe.

    HOZZÁSZÓLÁSOK