Romokban Angelina Jolie és Brad Pitt házassága?

    888

    A Vogue magazinnak adott interjúban mesélt őszintén az Oscar-díjas színésznő házasságáról, és egészségéről, amelynek megőrzése érdekében két éve önként távolíttatta el a melleit, idén januárban pedig a petefészkét is kivetette.

    A nőiességet alapjaiban érintő beavatkozások mellett végig vele volt férje, Brad Pitt, akivel erősebb a kapcsolatuk, mint valaha, még akkor is, ha gyakran összekapnak. Sok köztük a nézeteltérés, ami jó alap volt a legutóbb együtt forgatott filmjükhöz, amiben egy, a válás küszöbén álló házaspárt játszanak.

    brangelinaJo

    – Nekünk is meg vannak a magunk problémái, de ha akkora baj lenne köztünk, mint a filmben szereplő pár között, akkor nem tudtuk volna leforgatni a filmet – mondta Jolie a Vogue-nak. – Mint művészek, szerettünk volna valami olyat csinálni, ami kirángat minket a komfortzónánkból. Ez nem a legbiztonságosabb dolog, de hát rövid az élet.

    Hogy mennyire veszélyes volt életük legfontosabb döntései után egy ennyire érzelmeket próbáló közös munkába fogni, azt semmi sem mutatja jobban, mint hogy a forgatás alatt többször is eljutottak a szakítás határára. Alig pár nappal esküvőjük után kezdtek bele a By the sea munkálataiba, de pár napra rá már a veszekedéseiktől visszhangzott a szálloda, ahol laktak, a lesifotósok pedig gyakran kapták le Jolie-t, amint magányosan sírdogál a teraszon. A film végül elkészült, és a házasságuk is túlélte a dolgot, és úgy tűnik, az ellentétek ellenére őket tényleg egymásnak teremtették.

    angelina-jolie-portreJo

    joliegyerekei1Jo

    joliegyerekei2Jo

    (forrás: blikk)

    HOZZÁSZÓLÁSOK