Szinetár Dóra nászútja tényleg különlegesre sikeredett

    536

    A színésznő nem vonult el férjével, Makranczi Zalánnal a világ elől. A mézesheteken velük tartottak a gyerekek is. Dórának így kerek a világ!

     

    Ugyan három hétig tartott Szinetár Dóra és Makranczi Zalán nászútja, mégsem a megszokott módon zajlott. A két színész nem utazott el egy távoli országba, mi több, még csak nem is kikapcsolódással teltek teljesen a mézeshetek. Dóri ugyanis egy bemutatóra készült, de azért sikerült néhány közös órát lopnia szerelmével.

    Az első héten négyesben voltunk Szegeden: a férjem, a kisfia és az én lányom. Persze nem voltunk mindig együtt: míg én dolgoztam, addig ők csúszdaparkba, játszóházba és bowlingozni mentek. De amint vol tegy kis szabadidőm, egyből csatlakoztam hozzájuk.” – mesélte Dóri a hot! magazinnak.

    Szinetár Dóra

    A második hetet a színésznő egyedül töltötte a városban, mert családtagjainak haza kellett utazniuk, de  harmadik hetet ismét együtt élvezték. Még Dóri nagyfia is megérkezett! Persze, azért a házaspár kettesben is tudott egy kis időt tölteni, bár tény, nem sokat. “Alig voltunk kettesben. Nem erről szólt elsősorban ez a pár hét. Az egyik délután azért loptunk egy kis időt, amit csak magunkra fordíthattunk. Akkor szaunáztunk, gőzfürdőztünk kettesben. Ez volt a mi közös délutánunk Zalánnal. Nem sok, de ennek is örültünk.” – árulta el Szinetár Dóra.

    HOZZÁSZÓLÁSOK