Botrány! Varnus Xavér elmegy a Heti hetesből a vállalhatatlan kollégák miatt

    525

    Xavér kiszáll a Heti hetesből. A népszerű orgonaművész a Facebookon jelentette be, és az okokról is elárult néhány részletet.

    “Barátaim, a múlt heti adással elköszöntem a Heti Hetes stábjától, ellenére annak, hogy Ónodi Gyurit, az adás kitalálóját és főszerkesztőjét, kit közel 20 esztendeje ismerek, még jobban megszerettem. De abba kellett hagynom, mert van ezeknek a műsoroknak néhány olyan szereplője, akik oly vállalhatatlan szellemi mocsarat képviselnek személyes megítélésem szerint, amelyet még Gálvölgyi Jani humora sem volt képes ellensúlyozni. Mindenkor vállaltam az értelmes vitákat, de a műsor egynémely szereplőjéből roppant részrehajlóan vakkantgató politikai indulat nem finom dolog.

    Legyen szabad Karinthyt idéznem, aki a magyarországi választásokkal kapcsolatban azt mondta egykoron: „Ha az ember öngyilkosságra készül, tökmindegy, hogy a jobb, vagy a bal halántékán lövi magát főbe.” És még egy csekélység: én az életemet tettem fel az orgonára, s mind a nagyközönség számára, mind pedig számomra mélységesen sértő, ha ezt a hitemet hétről hétre gúny tárgyává próbálja tenni néhány életmű nélküli nimand és rosszfogú rué, akiknek szellemi nívója egyenes arányban áll kinézetükkel. S ha soraimat olvasván bárkiben felmerül a gyanú, hogy célzásom netán rá is vonatkozik, messzemenően biztosíthatom arról, hogy megérzése helyénvaló. Az RTL Klub nagy családját hosszú esztendők óta barátaimnak tartom, egynémely műsoruk (XXI. század) példaértékű, s az ő érdekükben remélem, hogy egy napon felülvizsgálják a mostani HH szereplők listáját.”

    Varnus Xavér tavasszal lett állandó tagja a műsornak, aminek ő volt a 104. szereplője.

     

    forrás: blikk

    HOZZÁSZÓLÁSOK