Édeshármas közben nyitottak rá Ronaldora

    696

    Az egyik ilyen elhallgatott történet a még mindössze 20 éves Ronaldóval esett meg. Leigazolása után nem sokkal a brazil csodacsatár elhagyta a Camp Nou stadionját, hogy vacsorázni menjen, ám nem sokkal később két hölgy társaságában tért vissza.

    20151010ronaldo-brazilia-focista

    Ezt követően jó időre eltűntek a kíváncsi tekintetek elől, ám egy lelkiismeretes biztonsági őr, aki zárás előtt végigjárta a helyiségeket, véletlenül rányitott a csapat öltözőjében éppen édeshármast tartó labdarúgóra.

    Az ügy a klub akkor elnöke, Josep Lluís Núnez elé került, aki viszont csak nevetett az egészen.Hiszen egy 20 éves srácról beszélünk, aki csak szeretett volna szórakozni egy kicsit”

    – zárta rövidre az ügyet.

    Ronaldo később is nagy nőfaló maradt, negyedik gyermeke után ő maga döntött úgy: ebből elég.

    (forrás: life)

    HOZZÁSZÓLÁSOK