Még Gönczi az apja Tatár Csilla születendő gyerekének

    1078

    Az MTVA műsorvezetője ugyanis hamarabb lett terhes új kedvesétől, Balázstól, mintsem elvált volna férjétől, Gönczi Gábortól, tehát a hatályos rendelkezés értelmében – jelen állás szerint – a Gönczi családnév kerül majd első gyermekének anyakönyvi kivonatába.

    – Tatár Csilla magzatának egészen addig Gönczi Gábor az apja, ameddig erről a gyámhatóság előtt hivatalosan nem mond le, és ugyanott a vér szerinti apuka nem tesz teljes hatályú apasági elismerő nyilatkozatot – vázolta jogi szakértőnk, dr. Kamarás Péter, és hozzátette: – A törvényt nem érdekli, hogy egy magyar állampolgárnak ki a nemző apja, csak az, hogy a születése alapján vélelmezhető fogantatás pillanatában az édesanyának mi volt a családi állapota.

    – Amíg nem tájékozódtam, addig nem kívánok az ügyben semmit nyilatkozni – válaszolta megkeresésünkre Gönczi Gábor, aki tavaly októberben egyezett meg Csillával, hogy válóperrel vetnek véget hétéves házasságuknak. Információnk szerint ekkor már körvonalazódott Csilla és a multicég topmenedzserének kapcsolata, annál is inkább, mert a kétgyermekes férfi is válófélben volt.

    A Budakörnyéki Bíróság múlt csütörtökön mondta ki a válásukat, Csilla pedig most hétfőn tette közhírré, hogy három hónapja újéletet hord a szíve alatt.
    tatar-csilla-1

    Megkerestük Tatár Csillát is, aki elmondta, hogy minden szükséges papírt beadnak majd időben, és a kisbabájuk az édesapja nevét viseli majd az első pillanattól kezdve. Szerinte ez ma már nem okoz olyan problémát, mint korábban.

    A Blikk kikérte egy másik jogász véleményét is, aki szintén megerősítette, hogy jelen állás szerint a törvény előtt a műsorvezetőnő volt férje, Gönczi Gábor a születendő gyermek apja.

    HOZZÁSZÓLÁSOK