Szorcsik H. Viktória lelki terrorjáról mesélt

    917

    Egyre durvább részletek derülnek ki Szorcsik H. Viki családi botrányáról: színésznő állítása szerint a nála hét évvel idősebb párja lelki terrorban tartotta, sőt még bántalmazta is őt.

    Úgy tűnik, igazuk volt azoknak, akik szerint túl korán vágott a családalapításba a Jóban rosszban egykori színésznője, Szorcsik H. Viktória. A fiatal, mindössze 23 éves, kétgyermekes anyuka a mindennapok mellett az anorexiával is megküzdött az évek során, de most kiderült, hogy a családi élete sem mondható békésnek. Azt állítja, volt párja elvette tőle gyermekeit. A férfi szerint ilyen nem történt, de a Blikk videós stábjának Viktória egyéb szörnyűségről is beszámolt. Azt állítja, volt párja rendszeresen bántalmazta őt!

    “Sorban jöttek a kicsik, és állandóan a négy fal között ültem. Anyósom megpróbált mindenbe beleszólni, de a párom nem állt ki mellettem. Úgy kellett elkéredzkednem tőle, hogy a barátnőimmel találkozhassak, míg ő minden hét végén kimaradt. Soha nem mentünk el vacsorázni, egy szál virágot sem kaptam, a párom nem segített a háztartásban sem, viszont ok nélkül egyre féltékenyebb lett. Sokszor elvette a telefonomat, hogy megnézze, kivel beszélek.” – árulta el a napilap munkatársainak Viki.

    68979_68883_szorcsik-640

    “Volt, hogy mérgében tört-zúzott. Augusztusban rávettem, hogy utazzunk el együtt egy vidéki fesztiválra, gondoltam kettesben rendbe hozzuk a kapcsolatot. Sokan felismernek, én pedig kedves természetű vagyok, hamar barátkozom. Egy szórakozóhelyen a párom meglátott néhány férfival beszélgetni. Ettől kiborult, a Tisza partján rugdosni kezdett, és megütött. Szerencsére egy közös ismerősünk lefogta.” – mesélte Viki, aki most barátoknál, ismerősöknél lakik, mert fél a volt párjától és anyósától is, aki állítása szerint szintén megfenyegette. Gyermekei apja azonban úgy nyilatkozott, hogy az egész ügy nem létezik és ő a hazugságvizsgálatot is vállalja ennek bebizonyításáért, ha kell.

    HOZZÁSZÓLÁSOK