Tóth Vera: “Azt hittem, hogy drogfutárnak kellek Amszterdamba.”

    782

    Hamar jöttek az intő jelek, a családjától teljesen eltávolodott Vera, párja még kutyusától is elszakította, mégsem lépett az énekesnő: bízott ebben a kapcsolatban.

    20151013toth-vera-szamomra-ez-egy5

    „Eldobtam mindent egy drogosért. Kötekedett, veszekedett, lelki terrort alkalmazott. Rájöttem, hogy nemcsak füves cigi, de kokain is szerepet játszik az életében. Az hittem, az ördög játszik velem, és Isten elengedte a kezemet” – vetette papírra egykori érzéseit Vera. A „feketeleves” azonban csak ezután következett – írja a Bors. Zsolt ugyanis azzal állt elő, hogy utazzanak el együtt Amszterdamba.

    „Talán ekkor voltam éle­tem­ben a legfeszültebb. Azt hittem, hogy drogfutárnak kellek Amszterdamba. Egyedül a húgomnak meséltem a kényszeres gondolataimról. A legrosszabb dolgokon járt az eszem. Az összes pénzemet el kellett vinnem, hogyha menekülni kell, legyen miből. Teljesen magamra maradtam, csak egy dolog volt a fontos: hogy Zsoltnak jó legyen, aki folyamatosan szívott mellettem a kocsiban is. Azt mondta, lazuljak le, és ha szeretem őt, akkor beleszívok” – emlékezett vissza könyvében Vera, aki másik exét magánnyomozóval figyeltette.

    Hogy miért nem szakított vele korábban? Erre is megkapjuk a választ: „Tudtam, hogy magamnak köszönhetem. Olyan volt ez, amikor egy nőt bántalmaz a férje, és ő mégsem akar elmenekülni, mert valami miatt szereti. Reménykedik abban, hogy a férfi egy nap gyöngéd lesz.”

    Vera csak utólag látta be, hogy miről szólt ez a kapcsolat: „Arra voltam jó, hogy szórakozásait, életvitelét és telefonfeltöltéseit finanszírozzam. Torkaszakadtából üvöltözött velem, és harsogta, hogy egy hisztis, feszült picsa vagyok, akivel még drogozni sem lehet egy jót! Szavai a sejtjeimig hatoltak” – vallotta Vera, aki ezek után Mujahid Zoli barátjához költözött, és igyekezett elfelejteni ezt a borzalmas időszakot.

    (forrás: life)

    HOZZÁSZÓLÁSOK